Stalker – Piknik az árokparton

Stalker – Piknik az árokparton

Por Arkagyij Sztrugackij, Borisz Sztrugackij

Descarga inmediata

Formato

ePub

Protección

DRM

Idioma

Año Lanzamiento

2020

Sinopsis

„A ?Látogatás ténye nemcsak az elmúlt tizenhárom esztend?, de az emberiség fennállása óta eltelt egész id?szak legfontosabb felfedezése. Nem az a fontos, kik voltak a jövevények. Nem az fontos, honnan érkeztek, miért érkeztek, vagy hogy miért tartózkodtak itt ilyen rövid ideig, s hová t?ntek innen. A fontos az, hogy az emberiség már biztosan tudja: nincs egyedül a Világmindenségben. Félek, hogy a Földön Kívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének soha többé nem lesz módja ennél alapvet?bb felfedezést tenni.” -Valentin Pilman, Nobel-díjas fizikus A Látogatás a Föld hat pontján, két napon át tartott. Azután az idegenek eltávoztak, anélkül, hogy bárkivel is kapcsolatba léptek volna. Csak a Zónákat hagyták hátra, több négyzetkilométernyi fekélyes sebhelyeket a bolygó felszínén, ahol még a fizika törvényei sem a megszokott módon m?ködnek. A hatóságok lezárták, elkerítették és tiltott területté nyilvánították mindet, ám nem számoltak az emberi kíváncsisággal. Aki a rendelkezések ellenére bemerészkedett, legtöbbször nem tért vissza, de ha mégis, egészen elképeszt? leleteket hozott magával. A fekélyes sebhelyekb?l egykett?re kimeríthetetlen kincsesbánya lett, és megszületett a stalkerek szakmája, a saját szakállukra dolgozó vagy felbérelhet? kalandoroké, akik életük kockáztatásával térképezték fel a lezárt területeket, ki boldogulást, ki vagyont, ki izgalmakat keresve. Vagy az elérhetetlennek tartott, kívánságteljesít? aranygömböt… Redrick Schuchart fáradságos munkával a stalkerek legjobbjává képezte magát. Úgy gondolta, ?t a Zónában már nem érhetik meglepetések. De persze tévedett. Ez az ? története. Az SF európai nagymestereinek legismertebb, számos nyelvre lefordított, filmeket és számítógépes játékokat is megihlet? regénye most els? ízben olvasható cenzúrázatlan, eredeti változatában magyarul. A kötetben szintén megtalálható a fivérek Andrej Tarkovszkij számára írt forgatókönyvvázlata, melyb?l látható, mennyire átalakította a történetet a rendez? sajátos megközelítési módja.
Leer más

Borisz Sztrugackij

Compatibilidad

El ebook Stalker – Piknik az arokparton está en formato ePub y se encuentra protegido con Adobe DRM.

  • En una PC o MAC: Descarga el programa gratuito Adobe Digital Editions y autorízalo con una cuenta ID de Adobe.
  • En un smartphone o tablet (iOS o Android): Descarga la app Aldiko Next o la app PocketBook.
  • En un lector de libros electrónicos (eReader): Verifica que acepte ebooks con DRM de Adobe.
  • Este eBook NO ES COMPATIBLE con Kindle.